:: 
Nyitólap

Úgy gondolom kiálltuk a próbát - interjú Juhász István polgármesterrel

 
- Pontosan két éve a település első számú vezetője. Nagy tervekkel kezdte ezt a ciklust, amit majdnem teljesen ellehetetlenített a koronavírus-járvány. Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakot tekintve Kistarcsa mégis kiállja az összehasonlítás próbáját. A nehézségek ellenére mit sikerült megvalósítani és miről kellett lemondani?
– Pénzügyi és szervezési szempontból valóban nem ideálisan indult ez a ciklus, de úgy gondolom kiálltuk a próbát. Igyekeztünk arra törekedni, hogy a lakosság ne érzékeljen többet ebből a nehéz időszakból, mint amit a törvények kívánnak. Úgy értem, hogy talán a sok rendezvény elmaradása volt a legszembetűnőbb, azonban a beruházások nagyrészt folytak tovább. De például a 2011-ben elindított járdaépítési program kimaradt tavaly, viszont idén már azt is sikerült folytatni. A koronavírus első hulláma alatt a korábban elnyert pályázatoknak köszönhetően a szokásos tempóban folytak a beruházások. Idén az első félév kicsit szerényre sikerült, de aztán nyár elején ismét beindult az ország, így Kistarcsa is.

– A település következő nagy projektje várhatóan egy új általános iskola megépítése lesz. Hol tartanak az előkészületekkel?
– Addig még sok víz fog lefolyni a Szilas patakon, de elmondható, hogy a kormány szándéka töretlen a témában, és határozottan haladunk előre. Nemrégen volt egy online tervegyeztetés a beruházással kapcsolatban. Nagyon jó dolog, hogy minden részletbe bevonnak minket, így valóban egy olyan iskolát kaphatunk a folyamat végén, ami A-tól Z-ig a kistarcsaiaknak készül. Jelenleg a jóváhagyási terv készítésének fázisában tart a projekt, így jövő tavasszal akár az alapkőletételre is sor kerülhet.

– Dinamikusan növekszik a város lakossága. Sok a beköltöző fiatal család. Ehhez kell igazítani az infrastrukturális fejlesztéseket. Talán jobbkor nem is jöhetett volna a bölcsőde II. ütemére elnyert 295 millió forint. Kijelenthető, hogy lesz elég bölcsődei, óvodai és iskolai férőhely vagy a jövőben további bővítések szükségesek?
– Óvodával és bölcsődével már jól állunk. Amikor az iskola építés is megvalósul, akkor elmondhatjuk, hogy 10-20 évig nem lehet probléma.

– Megkezdték a gödöllői és a csömöri HÉV külső szakaszának tervezését! Ez mennyiben érinti Kistarcsát?
– Abszolút. Minden észrevételt, ami az évek alatt összegyűlt, továbbítottunk a Vitézy Dávid által vezetett menedzsmentnek. Ilyen például a központi alagút kiszélesítése, az állomások felújítása, a Móra Ferenc utcai átkelő gyalogos és babakocsi baráttá alakítása, az Eperjesi utcai kereszteződés átjárhatóvá alakítása.

– A településen az élhető város koncepcióhoz mit kellene sürgősen megvalósítani?
– Jelenleg egyik fő cél a közterület-felügyelet felfejlesztése városőrséggé. Sajnos az utóbbi időben külső okokból több kétes és nem kívánt elem jelent meg a településen, ami ellen fel kell lépnünk, mert a rendőrség rendkívül túlterhelt. Ezt a problémát a lakosság érdekében nekünk kell megoldani. Talán most ez a legsürgetőbb feladat.

– Az Auchan tartalék területét lassan beépítik. A RAVAK Hungary Kft. beruházása után hamarosan elkészül a Ferenczi Épületgépészeti Kft. csarnoka is. Van-e még befektetésre alkalmas terület Kistarcsán akár itt vagy máshol?
– Sajnos a korábbi városvezetések (2010 előtt) hibái miatt nem maradt terület az M0 mellett, amit ipari területté lehetne fejleszteni. Az Auchan tartalék területe után betelik a város. Egy irány marad. Kerepessel közösen szeretnénk az M31 mellett ipari területet fejleszteni, de ehhez lehajtó és befektetők kellenek. A pályázatok utáni jövő ez lehet a városnak. Jelenleg ezen dolgozom, dolgozunk.

– A közbiztonság is célkeresztbe került az elmúlt hónapban. Határozott fellépést terveznek a drogosok ellen. Mit tudnak tenni?
– Mint előbb is mondtam, első a közterületi jelenlét fokozása. Tervben vannak eszközfejlesztések (például új autó, kamera) is. Szeretnénk plusz létszámot kérni a rendőrségtől, valamint bizonyos területeken rendszeres razziákat szervezünk az ott lakók érdekében.

– Jó levegőt mindenkinek! Ezt egyik Facebook bejegyzésében írta polgármester úr, nem véletlenül, hiszen több éve húzódik a hulladéklerakó környékén terjedő bűz problémája. Itt lehet már látni az alagút végét?
– Ez a probléma nem csak helyi, hanem országos. Célunk, hogy Csömör önkormányzatával közösen olyan javaslatot tudjunk tenni a törvényhozás felé, ami nem csak helyben, hanem országosan is megoldás lehet.

– A járvány enyhülésével fellendültek a kulturális programok. A legnagyobb rendezvények közül a Görhönyfesztivált és a Szlovák Nemzetiségi Folklórtalálkozót a megszokott formában tudták megrendezni. A Kakasfőző Fesztivál helyett augusztus 20-án egy családi napot sikerült az Ifjúság térre állítani. A negyedik hullám árnyékában, ebben az évben mire mernek még vállalkozni?
– Két nagyobb rendezvénnyel is készülünk. Az egyik egy nagyszabású retro disco, amit Erzsébet-Katalin nap alkalmából fogunk tartani. Bált azért nem szerettünk volna, mert amíg igazoláshoz van kötve a részvétel, addig nem lenne szerintünk igazi a hangulat. A Csigaházban egy retro buli azonban talán már belefér. A másik nagy program a Mindenki Karácsonya lesz, ami ismét a Vállalkozók Baráti Köre szervezésében valósul meg. Juhász Istvánnal, vagyis az édesapámmal 5 millió forintot nyertünk egy pályázaton erre a célra, így ezzel is sikerül tehermentesíteni idén az önkormányzat költségvetését. Rengeteg meglepetéssel készülünk édesapámmal a különböző korosztályoknak, de ez legyen még a jövő titka.

P.Gy.
Tetejére
Az oldal működéséhez elengedhetlenül szükséges sütik engedélyezése
Statisztikai sütik használatának engedélyezése
Közösségi portál kapcsolat használatának engedélyezése