:: 
Nyitólap

Szeretném megvalósítani a szolgáltató közigazgatást Kistarcsán

Interjú dr. Gotthard Gábor új jegyzővel

Czukkerné dr. Pintér Erzsébet jegyző november 1-jén közös megegyezéssel felmondott Kistarcsán. Helyére érkezett dr. Gotthard Gábor, aki december 1-től vette át a Kistarcsai Polgármesteri Hivatal vezetését. Az új jegyző nem ismeretlen a településen, hiszen 2003-tól 2008-ig aljegyzőként dolgozott a polgármesteri hivatalban. Dr. Gotthard Gábor az Államigazgatási Főiskola elvégzése után a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Ösztöndíjasként 1993-ban tanulmányokat folytatott a Birminghami Egyetem Közigazgatási Intézetében. Az elmúlt időszakban dolgozott alpolgármesterként a VIII. kerületben és jegyzőként a VII. kerületben.

A jegyző személyének változása villámszerűen ment végbe Kistarcsán. Most hogyan került képbe a jegyző úr?

A választás után megkerestek Kistarcsáról, de én is gondoltam erre a lehetőségre, tehát kölcsönös volt a dolog.

Kistarcsán aljegyzőként régen mi volt a feladata?

Leginkább a bizottságok munkáját segítettem. Előterjesztéseket, szerződéseket, a rendeletek jogi hátterét készítettem elő, s ezek törvényességi ellenőrzését végeztem. Ebben az öt évben – 2003-tól 2008-ig - volt alkalmam megismerni Kistarcsát. Ebben az időszakban kapta meg a városi címet Kistarcsa. Ez egy nagyon izgalmas időszak volt. Ekkor még sok olyan problémát kellett megoldanunk, amit Kerepestarcsa 1994-es szétválása generált. Főleg az együttműködés jogi feltételeit kellett kidolgoznunk, de például a vagyonmegosztás eljárása akkor ért véget, ugyanakkor már nagyobb fejlesztések is beindultak a városban. Ekkor volt alkalmam alaposan megismerni a települést. Több képviselő is már tagja volt az akkori testületnek, tehát nem idegenként jöttem vissza. Egyébként családi kötődésem van Kistarcsához. Itt él a nővérem a családjával.

Van-e különbség egy nagyobb budapesti kerület és egy kisváros jegyzői feladatai között? Az utóbbi könnyebbnek látszik. Ezt jól gondolom?

Egyáltalán nem könnyebb, inkább úgy fogalmaznék, hogy más feladatot jelent más problémákkal. Az itt élő embereknek a saját problémáik ugyanolyan fontosak, mint Budapest belvárosában élőknek. Ott kiemelt problémát jelent a szórakozóhelyek zaja, Kistarcsán pedig a szemétlerakó bűze okoz gondot már több éve az érintett lakosságnak. Mindegyiket meg kell oldani és a jogi csűrcsavarásokat figyelembe véve egyiket sem könnyű elintézni.

Tizenegy éve dolgozott itt utoljára, melyek azok a változások, amit visszatérőként elsősorban észrevett, mennyit fejlődött Kistarcsa?

Nagyon sokat fejlődött Kistarcsa. Meg kell jegyeznem, hogy teljesen nem szakadtam el a településtől, hiszen a kiemelt kistarcsai rendezvényekre mindig meghívtak az önkormányzat vezetői, többször voltam főzőversenyeken zsűritag. Ezeken az alkalmakon mindig volt annyi idő, hogy a legalapvetőbb információkat, történéseket megtudjam. Amit látványos előrelépésként meg kell említenem az a Városi Sportközpont, az új rendőrség, az Ifjúság tér megépítése volt. De fontos kiemelni az M0 csomópontjában kialakított kereskedelmi központot is, amiből - a visszakapott iparűzési adóból - Kistarcsa is profitál. Örömmel látom az új bölcsőde építését. Ha viszontagságosan is, de végre elkészülhet az intézmény. Azt látom, hogy Kistarcsa egy jól prosperáló és fejlődő kisváros, ami egyre inkább vezető szerepet tölt be Gödöllő és Budapest között. Erre jó példa, hogy az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás központja Kistarcsára került és az elnöki pozíciót a város polgármestere tölti be.

Ritkaságszámba megy, hogy Kistarcsa ilyen hatékonyan vesz részt a pályázatokon. Szerencsés dolognak tartom, hogy a kistarcsai képviselő-testület működésében nem az országos politika képeződik le. Itt a fő hangsúly a település fejlődésére irányul és a képviselők politikai hovatartozásukat félretéve ennek megfelelően hozzák meg a döntéseiket.

Jegyzőként hogyan tervezi a kapcsolattartást a lakossággal?

Napjainkban az egyik legjobb kapcsolattartási lehetőséget a közösségi média, illetve az internet jelenti. Egyébként az ügyfélbarátság alapvető követelmény egy hivatalban. Szeretném megvalósítani a szolgáltató közigazgatást Kistarcsán is, az meg nem megy másként csak úgy, ha kommunikálunk az emberekkel.

Ezzel kapcsolatban az ars poétikám a következő. A jegyző mind a lakosság, mind a képviselő-testület, és a választott tisztségviselők felé törvényes keretek között jogszerűen működve minél rugalmasabban próbálja segíteni azt, hogy mind az állampolgárok, mind a képviselők az ügyeiket el tudják intézni. Fontos, hogy a képviselő-testület és a polgármester által meghatározott célokat a hivatal segítse, megteremtve azokat a jogi feltételeket, ami alapján a döntéseket végre lehet hajtanai. Van néha sajnos olyan hivatali attitűd, amikor a jogszabályokra hivatkozva azt mondják, hogy mit nem lehet megcsinálni. Valóban vannak olyan jogi előírások, amik lehet, hogy esetleg valamilyen építő jellegű ötlet útjában állnak, de ahhoz, hogy a célt megvalósítsuk, amit ez az ötlet céloz, ahhoz bizonyára vannak járható jogi lehetőségek, és ha vannak, akkor azokat meg kell találni. Az elmondottak motiválják majd a munkámat, és remélem, hogy ez kellő mozgásteret ad majd a kollégáimnak is.

 

Polgár Gyula

Tetejére
Az oldal működéséhez elengedhetlenül szükséges sütik engedélyezése
Statisztikai sütik használatának engedélyezése
Közösségi portál kapcsolat használatának engedélyezése