:: 
Nyitólap » Rendkívüli hírek

Nem lehet zöldhulladékot égetni!

Ezúton kívánjuk értesíteni a Tisztelt Lakosságot, hogy az avar- és kerti hulladék égetéséről, valamint a háztartási és szolgáltatási tevékenységgel okozott légszennyezésről szóló Kistarcsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2006. (II.16.) számú rendelete alapján, 2020. április óta a „lakosság és a levegő tisztaságának védelme érdekében az avar- és kerti hulladék égetése a település egész területén tilos!”

A korábban érvényben lévő rendelet, mely tavasszal és ősszel egy meghatározott időben engedte az avar és zöldhulladék égetését, 2020. áprilisában került módosításra a koronavírus járvány megjelenését követően. Bizonyított, hogy a vírus elsősorban a tüdőt támadja, melynek további terhelést jelentene az égetés során keletkező füst/káros anyag.

A továbbra is fennálló vírushelyzet, sőt a sajnos emelkedő tendenciát mutató fertőzésszám miatt, az égetés tiltása az őszi időszakban továbbra is indokolt.

2021. január 1-jétől törlik azt a rendelkezést, amely alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avarégetést. Így általánossá válik a tilalom az egész országban.

A törvénymódosítás célja a levegő minőségének javítása, ezáltal a lakosság egészségének védelme. A levegőminőség alakulásában a lakossági fűtés mellett kiemelt szerepe van az avar és a kerti hulladék égetésének.

Városunkban továbbra is Zöld Híd B.I.G.G. Nonprofit Kft. látja el a jogszabályok által előírt hulladékgazdálkodási feladatokat, így a zöldhulladék elszállítását is, amit április 1. és november 30. között végeznek.

 

Tetejére
Az oldal működéséhez elengedhetlenül szükséges sütik engedélyezése
Statisztikai sütik használatának engedélyezése
Közösségi portál kapcsolat használatának engedélyezése