:: 
Nyitólap » Település » Hírek » Régió hírei

Felkutatták a fantomot a kistarcsai rendőrök

Veszélyben lévő fia iránti aggodalmára számítva vette el egy idős asszony megtakarítását a gyanú szerint az a férfi, akit a kistarcsai rendőrök 13 nap leforgása alatt kerítettek elő a semmiből. Nevet és arcot társítottak egy hanghoz, letalpalták, hol tartózkodhat, majd a fővárosban földre vitték.

Egy 2022. március 3-án elkövetett csalásról szereztek tudomást a rendőrök, amikor az átvert asszony fia feljelentést tett. A rendőröknek az elkövetőről kezdetben csekély információ állt rendelkezésre, a személyleírás szinte bárkire ráillett volna. Az áldozat a hangját hallotta, ami nagyon hasonlított fiáéra. Ez volt az oka, hogy az asszony, aki már kétszer sikeresen lerázta a hasonló legendával próbálkozókat, most elhitte a történetet. Összerezzent, amikor úgy vélte, fiát hallja sírni a telefonban. Csak az járt a fejében, hogy egyetlen életben maradt gyermekét ki kell mentenie abból a bajból, amibe belekeveredett. Kábítószeres ügy, csomagot adott fel, amikor elkapták és „váltságdíjat” kell fizetni, hogy szabadulhasson a rendőrségről. A megrémült asszony azonnal a postára indult és amennyit lehetett, levett a számlájáról, majd a találka és a pénzátadás meghatározott helyszínére sietett. A templomkertben ült egy padon, amikor egy ismeretlen férfi hozzá lépett. Pillanatok alatt lezajlott az 1,2 millió forintot tartalmazó boríték átadása. Az asszony fel sem ocsúdott, a férfi már el is tűnt, meg sem tudta alaposabban figyelni. Amikor később felhívta fiát, hogy minden rendben van-e és sikerült-e kiszabadulnia, akkor szembesült vele, átverték, hiszen gyermeke értetlenül állt a hallottak előtt. Ezután értesítették a rendőrséget.

A kistarcsaiaknak beletelt néhány napba, mire azonosították a pénzátvevőt. Hiába keresték azonban ismert lakó-, illetve tartózkodási helyein, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Március 17-ére sikerült egy újabb lehetséges tartózkodási helyét megállapítaniuk, a 26 éves férfit Budapesten, egy józsefvárosi utcában vitték földre. Előállították, kihallgatták, miközben a hajlékán tartott kutatáskor több mint 400 ezer forintot lefoglaltak. L. József panaszt tett a gyanúsítás ellen, a terhére rótt bűncselekményt tagadta.

Az őrizetbe vett férfi ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság, egyben kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság 2022. március 18-án elrendelt.

Forrás: police.hu

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/felkutattak-a-fantomot

 

Tetejére