:: 
Nyitólap » Település » Hírek » Országos, közérdekű hírek

3 millió otthonfelújításra

Megjelent a 518/2020. (XI.25.) Korrmányrendelet az otthonfelújításról. (A mellékletben megtalálható.)

 

Január elsejétől tehát a legalább egy gyermeket nevelő családok, otthonuk felújítási költségeinek felét átvállalja az állam, legfeljebb hárommillió forintig.
Fontos tudni, hogy a már meglévő otthont lehet a támogatással szépíteni, bővíteni, korszerűsíteni. További szempont, hogy a család legalább egy gyermeket neveljen, aki legfeljebb 25 éves lehet, és a 12. hetes magzat is már megfelel a feltételnek.
A megváltozott képességűek, gyodra jogosult gyermekek esetében a 25 éves életkorral nem kell számolni.
Természetesen a maximális 3 millió forintnál kisebb összeg is igényelhető.

Egy család ugyanarra az ingatlanra csak egyszer veheti igénybe.

Házaspárok, élettársak és egyedülállók is részesülhetnek a támogatásból, az egyszülős családok is igénybe vehetik a nevelt gyermekek számától függetlenül.
A gyermekeket külön-külön nevelő elvált szülők osztozhatnak a támogatáson is, ha a két szülő közül csak az egyik nevel gyermeket, akkor ő a jogosult.
Szintén lényeges, hogy legalább egy éves, folyamatos tb-jogviszonyra van szükség, maximum 30 nap megszakítással - a felsőoktatási jogviszony is számít -, az utolsó három hónapban az álláskeresési járadék és a nyugdíj mellett végzett munka is figyelembe vehető. Az állami támogatás feltétele továbbá, hogy az igénylőnek nem lehet köztartozása.

Hogyan kell igényelni a támogatást és mire fordítható?

  • A 2021. január 1-jét követően elindult felújításoknál lehet élni a támogatás lehetőségével.
  • Gyűjteni kell a számlákat.
  • Anyagköltségre és munkadíjra egyaránt fordítható ez az összeg, fele-fele arányban.
  • Egy blankettát, egy nagyon egyszerű szerződést kell kitölteni.
  • Az összegyűlt számlákat az Államkincstárhoz kell benyújtani, amely a kifizetett költséget utólag fizeti vissza.
Tetejére