Kistarcsa Budapesttől 18 km-re fekvő, lankás dombok között fekvő, 9000 lelkes nagyközség.
Történetéről elmondható, hogy már Kr.e. 4000 körül is laktak e tájon emberek, megtalálták itt a kelták, vandálok, alánok, szarmaták és avarok emlékeit.
A település Tarcsa nevével 1352-bentalálkozunk először és 1452-ig volt a névadó Tarchai család birtoka.
A községben élénk sportélet folyik. Labdarugó, kézilabda, kerékpáros, triatlon, cselgáncsozó egyesület működik itt, de évtizedes hagyományai vannak a sakkozásnak is.
Színes a kistarcsai kulturális, hagyományőrző tevékenység is. Színjátszókör, népdalkör, néptánc-együttes tevékenykedik Kistarcsán, az iskolák évente mesemondó és szavaló versenyt rendeznek, a Kistarcsai Kulturális Egyesület hetente ismeretterjesztő előadásokat tart. Nagyszabású kulturális rendezvény az évente májusban megrendezésre kerülő Kistarcsai Napok, ahol kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal, látványos rendezvényekkel, sportrendezvényekkel szórakoztatják a község lakóit és minden látogatót.
A település könnyen megközelíthető a 3-as főúton mind Budapest, mind Gödöllő felöl.
A főútról letérve a látogató csakhamar hamisítatlan kertvárosi, helyenként falusias környezetben találja magát. Szépen gondozott kertekkel övezett családi házak között sétálhatunk a fákkal szegélyezett, csendes utcákon.
A községben megtalálható minden, ami a kikapcsolódáshoz szükséges. Uszoda, gondozott futballpálya várja a sportolni vágyókat, a lovardában türelmes hátasok állnak a lovaglást kedvelők és kipróbálni vágyók rendelkezésére. (Azon családoknak akik hosszabb időt töltenek el a környéken, annak érdemes tudni, hogy szervezett úszás- és lovaglásoktatás várja gyermekeit.)
A sportolás után cukrászdák, éttermek várják a felfrissülni vágyókat.
Aki a pihenés mellett a vásárlás örömeit és élvezni szeretné, annak rendelkezésére áll a főút mellet fekvő bevásárlóközpont.
Kistarcsa nem a nyüzsgő és hangos éjszakai életre vágyók találkozóhelye, de aki hangulatos, nyugodt környezetben szeretne regenerálódni az bátran látogasson községünkbe.
Közhasznú adatok:
OTP Bank Rt. Kistarcsai Fiókja Hunyadi u. 7.
Posta: Iskola u. 6.
Rendőrség: Szabadság út 52.
Flór Ferenc Kórház: Semmelweis tér 1.